A vasárnap reggeli tájékozódási és ügyességi versenyt végül kihagytuk, mivel elég ügyesek vagyunk már így is, a tájékozódás meg sosem ment igazán. Valahogy eljutottunk azért a Cora-parkolóba, ahol ismét sikerült hatásos antrét produkálni; egyszercsak óriási, többszólamú zúgás, kék füst száll, és vagy nyolc Riga libasorban megérkezik a parkolóba. Azokat az arcokat látni kellett volna, foleg amikor elmeséltük, hogy ezt a mutatványt Budapestrol, Kecskemétrol, Hajdúböszörménybol és Ceglédrol prezentáltuk és nem a parkoló másik felérol.

A rendezvény saját stábja meginterjúvolt minket, aktuális kérdéseket tettek fel s mi büszkén válaszolhattuk hogy igen, túrázunk orrba-szájba, motorjaink nem vitrinben tartott, megbízhatatlan díszek, hanem folyamatosan bizonyító vasak, melyek nem mellesleg még jól is néznek ki.

Természetesen számtalan rigás történetet hallgattunk meg, s külön öröm, hogy a véletlen folytán találkoztunk egy szakadár rigás sejttel, aki 1973-as eredeti fényezésu R12-esén, gyermekét a tankon lovagoltatva érkezett, s boldogan üdvözölte a felsorakozó számos márkatársat.

Büszkén feszítettünk a klubos pólókban, majd újabb látványosságként egyszerre kerekedtünk fel, és mentünk vissza a kempingbe, hogy némi pakolászás után hazafelé vegyük az irányt. S bár egyik-másik pilóta kénytelen-kelletlen megállt némi hutés céljából, és a szerzo 250 km-nyi hibamentes üzem után 2 km-re otthontól volt kénytelen kipucolni a karburátort Budapesten, a Közvágóhídnál, mégis büszkék jelenthetjük ki újkori jelmondatunkat: „Egy jó Riga sosem hagy cserben!”.


Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.