A szokásos lózungok és frázisok helyett álljon itt egy friss klubtag beszámolója, akit ezen a hétvégén ismertünk meg és örömmel üdvözöltünk magunk között, egyúttal reméljük, nem bánta meg, hogy a Rigásokkal kezdett :).

Sziasztok,

Bár teljesen új vagyok itt és a Riga klubbal eddig nem sok kapcsolatom volt azért engedjétek meg nekem –és hogy eleget tegyek Poteka kérésének is-, hogy néhány karakterben leírjam a tókerülés élményeit. Az egész úgy kezdodött, -mint gondolom sokaknál- hogy örököltem egy Rigát, egész pontosan egy 1989-es Minit. Mivel már korábban is „tévedtem” ezen zseniális oldalra, így most már egy igen megkímélt (287km) 🙂 technikával felvértezve elkezdtem rendszeresen látogatni az oldalt. Így lettem figyelmes az agárdi programra is. Mivel a hosszú hétvégén amúgy is a tónál tartózkodtam, nosza, gondoltam itt a remek alkalom bemutatkozni néhány igen -a szó jó értelmében vet- elvetemült Rigásnak. Sajnos a tóig a szovjet technika futón érkezett, de péntek este lemotoroztam a szálláshelyemrol a kempingbe, ahova már fájdalmas hangokat kiadó kilométerórával érkeztem meg, mert a néhány kilométer alatt kiakadt :(. De mint késobb megtudtam ez ilyen, hiszen ez Riga. A kempingben a portástól kértem eligazítást Rigás ügyben.

– Szia, ne haragudj érkeztek ma Rigások?
A portás, arcán földöntúli mosollyal közölte:
– Ajjaj.

Majd mondta várjak, mindjárt jön. Ám mire visszaért addigra a Riga klub talált meg engem, –mint késobb kiderült Rubens személyében-nem pedig én oket. A közeledo ember már akkor gyanús volt, amikor felém jött, hozzám beszélt de szeme a csöppnyi kétkerekut vizslatta. Polóját meglátva sejtettem, hogy jó helyen járok, a „Tiéd ez a mini?” kérdés után pedig már tudtam is. Mondtam igen, és szerintem Titeket kereslek. Szívélyesen magukhoz invitált ahol is a többi klubtársat is sikerült megismernem. A késobbiekben kölcsönösen megtekintettük egymás motorját. A minit a hozzáértok részletesen kielemezték majd próbakörre is elvitték. Kiemelték és dicsérték a gyári tükröket, a még szuz szerszámkészletet illetoleg a bontatlan gumiragasztót. Számomra a péntek este fénypontját Rubens négyesének kipróbálása jelentette. /A többi klubtárstól bocsánat az emberi értékek hátérbe szorultak. :)) / Talán túl sok sört ivott, nem mérlegelte mit tesz, de rábeszélt, hogy menjek vele egy kört. Ezúton is köszönöm, megérte. Az érzés: KELL EGY. A gépet szereto gazdájának visszaadva, gondoltam nem zavarok tovább, így elbúcsúzva a vidám társaságtól szálláshelyemre „rigáztam”. Másnap legurultam ismét a kempingbe ahol a sorban álló Rigák felé közeledve Németh Gyuri már messzirol integetve invitált magukhoz. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy szerény motoromat beállíthattam a Rigák közé. A csapat meginvitált engem is a tókerülo motorozásukra, amire egész egyszeruen nem is akartam és nem is tudtam nemet mondani, Ezzel egy idoben a párom által készítet –köszönet neki- minis pólómra megkaptam a klub kituzojét. A kiállítás megtekintése, illetve a versenyzok rajtja után berúgtuk a keleti technikákat és elindultunk a kemping fokapuja felé. Felejthetetlen a 7 riga egybeolvadó és bukósisakon átszurodo hangja, ami az eléget 2t olaj szagával …öhömm bocsánat… illatával együtt az ember legteljesebb pillanatait idézi. Valahol egy lefordított fazék alá szorult egy szúnyog, de nem, csak valamelyik klubtárs a kürtöt használta. A nézok talán még tapsoltak is? Vagy csak az euforikus élmény mondatja velem. Nem tudom. Csodálkozó szempárok kereszttuzében indult el a kis csapat a huszonhathét kilométeres útra. Féltem, hogy a derekam körül csoportosuló igen suru test miatt nem fogja bírni a technika a megpróbáltatásokat (103kg), de szerencsére a „túratempó” gond nélkül tartható volt. A társak karjelzésekkel folyamatosan kérdezték, hogy minden rendben van e, és hál’ istennek mindenkivel minden rendben volt. A koros technikákkal megtett út minden métere élmény volt számomra. Az út felén túl a Poteka által kiszúrt cukrászda elott megpihentünk. A gyémántkeménységu fagylalt elfogyasztása közben az arra járó-kello emberek arcán az értetlenséggel, csodálkozással vegyült örömöt véltem felfedezni miközben a motorokra pillantottak. A kempingig vezeto hátralévo út alatt probléma nem, viszont egy kamera elokerült, melynek képeit remélhetoleg majd láthatjuk. Megérkezés után a Rigákat visszaállítottuk a sorba, majd még egy kis nézelodés következett a kiállításon. Nem sokkal dél után búcsút véve, és jó utat kívánva az igazi túrához a már csomagoló klubtársaknak, tértem vissza szálláshelyemre.

Remélem nem voltam nagyon unalmas és nem akasztottam meg a fórum menetét kicsit hosszúra sikeredett beszámolómmal, nincs túl nagy írói vénám, de az élmény az élmény :). Amin talán legjobban meglepodtem az a klub kortalansága, több generáció motorozik együtt teljes egyetértésben. Fantasztikus. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert az érzés ugyanaz csak a dimenzió más!

Még egyszer köszönet mindenért, a fogadtatásért, a jó tanácsokért és az élményért.

Remélem, még találkozunk

Üdvözlettel

Arc

A túráról készült útifilm


Képek témánként:

P1090924

Úton, és egyáltalán nem útfélen

53

Ich bin ein kempinger

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Megjöttek a rigások

32

A kör közepén nádok (elnézést!)

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.