Ezúttal nehéz belefogni a mesébe, annyi minden történt és olyan nagy pillanatok részesei lehettünk. Talán klub életének legnagyobb csapatos vállalkozásával, és ami a legfontosabb, sikerével zárult a hétvége. Bebizonyítottuk magunknak, hogy megfelelo felkészültség esetén nemcsak egyénileg, de csapatosan sem lehetetlen iszonyatos távolságokat áthidalni, s mindezt több napon keresztül ismételni.

A három nap alatt megtett közel 600 hibamentes kilométerrel egy Rigával-Rigába túra esetén már félúton lennénk odafelé. Persze akkor lemaradtunk volna Katonka Balázs családjának áldozatos, lelkes, odaadó vendégszeretetérol, akik szívüket-lelküket kitették azért, hogy a fáradt, késobb részeg vándorok minden pillanatban jól érezzék magukat. Ha valaki nem tudja elképzelni, mit vállalt a család, képzeljen el 15 nagyhangú rigást a saját otthonában és ugyanennyi, kék füstcsíkot húzó szintén nagyhangú motort az utcájában.

Idén eloször már a túra ideje alatt élo közvetítés keretében követhették az eseményeket azok, akik valamilyen okból nem lehettek velünk. Többen csatlakoztak hosszabb-rövidebb idore vagy szakaszra, aminek külön örültünk – az új arcoknak és a lelki támogatásnak is. Jó látni, mennyien vagyunk szerte az országban. Túránkkal valamelyest megháláltuk Balázsnak azokat a végeláthatatlan rigázásokat, melyeket csak azért vállalt be, hogy láthasson minket.

Nagyon úgy tunik, hogy idén átszakadt valamilyen gát; a korábbi egyéni teljesítmények után az agárdi, majd a mostani túra megmutatta, hogy csapatban is képesek vagyunk áthidalni hatalmasnak tuno távolságokat, túrázni több napon át. A jövo év eseménynaptárjában így már biztosan több szerep jut a hosszabb-rövidebb túráknak.

Addig is beszéljenek a képek, illetve a részletes beszámolók, melyek felrajzolják egy felejthetetlen hétvége állomásait.

Poteka

A túráról készült útifilm

A hétvége történései:

photo_165

Egész úton odafelé

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Péntek esti láz

photo_001

Keleti szél füstöt áraszt

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Balázséknál ég a világ

photo_163

Retúr Rigával

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.