Fasza nap volt ez a mai! Nagyon jó túra volt!

Mint ahogy Zs.Zsolt is írta, a hazafele utunk utolsó 10 km-re (amit amugy már számtalanszor megjártunk) volt a legkalandosabb. Az R16 gyertyája bekapott egy koromdarabot,miután az úszóját sikeresen beállítottuk, amiből meg kicsúszott a tű, az R12-es néha dobálta a láncot,súrolt a kereke, mert úgy kiszopósodott a hátsó lengővilla befogatása, aztán kapott egy dugulást, végül, mint kiderült lelazult az alaplapja, ezért jó nagyokat lőtt, durrogott, majd lecsavarodott a kislánckerék anyája, és leesett a lánckerék…na ez már Zsóriék előtt volt 2 buszmegállóval, innen a V6-al be lett húzva,és orvosolva lett a hiba náluk. Odafele utunk az zökkenőmentes volt, csupán a Bükk 800m-ének megmászása fárasztotta meg szintén Sákó R12-esét, kellett egy 15 perces pihenőt tartani, hogy meghűljön, és bírjon újra menni :)Az én Verhóm hál’istennek bírta minden zokszó nélkül, de hazafele előjött kisfordulaton egy eddig nem hallott csörgés/kopogás, de az is lehet a kipufogóm lazult le, majd megnézem. Szóval lényegében minden nagyobb probléma nélkül (rigás szemmel)megjártuk Bélapátfalvát!

Zsóri Zsolt leírása: No mi Miskolciak hazaértünk, indulás után kiderült az úszóm a forró benzintől elállitódott szóval volt egy gyors karbicsavargatás s robogtunk tovább, az utolsó 10 km alatt minden lehetséges hiba előjött nekem köpte a gyertyát sákónak püffögött össze vissza az 1000 éve meg nem bontott gyujtás…..stb Viszont a verhóval probléma nem volt az hibbátlanul jött végig! Lényeg a lényeg itthonvagyunk, én jól éreztem magam ha lessz legközelebb is ilyen megyek! kössz mindenkinek!!

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.