Szép volt, jó volt, meg minden, de a mai nap végén felsejlő ágyban alvás, egyszerű telefontöltés lehetősége és az, hogy nem feltétlenül egy paleolit kori szovjet köszörű jelenti a helyváltoztatás egyetlen módját, részegítő perspektívába helyezte az érkezést (a szerző este földöntúli gyönyörrel ült be autójába és gyorsult 40 fölé különösebb gond vagy halláskárosodás nélkül).

De vissza a sztorihoz. A kora reggeli napsütés után egyre jobban beborult, gyakorlatilag már az indulásnál versenyt futottunk a közeledő esővel, mely élénk széllel Ausztria irányából támadott. A küzdelmet nehezítette, hogy egyrészt tankolnunk is kellett még, másrészt a reggelizés helyszínére a közeli Mosonmagyaróvárt álmodtuk meg. Tankolásnál az elnök úr elmulasztotta elzárni a benzincsapot, így a tank benzin tetejébe öntött 2T olaj egyetlen vastag sugárban hatolt le a tank aljára és indulás után a karburátorba. A motor az 0:1 arányú (egy rész olaj, nulla benzin) keveréket nehezen tolerálta, végül komplett karbipucolásra és gyertyacserére is sor került, majd nyakunkba vehettük az országutat.

Rövid menet után Óváron leparkoltunk a Penny Market előtt és elköltöttük reggelinket. Alapvetően a ránk váró időjárásról beszélgettünk, ami elvileg ítéletidőt ígért. A viharzóna ráadásul pont velünk egy irányban haladt és Pest megyében futottunk volna össze vele. Esőben ráadásul az autósok-kamionosok is megvadulnak, mi sem látunk olyan jól és még az antik abroncsok maradék tapadása is eltűnik.

Ezzel együtt annyit tehettünk, hogy nekimegyünk, aztán ha nagyon rosszra fordul az idő, valahol csak-csak megállunk. Ha nem jön közbe semmi, akkor 35 km-enként megállunk, ez Győr, Komárom, Tata és Bicske lenne körülbelül.

De közbejött, egyrészt rettentő hőség érkezett, a rossz időnek egyelőre nyoma sem volt. Másrészt a melegedő R3, a később fékállításra szoruló Polski, a bovdencserés R22, majd hazafelé a köhécselő Jawa Mustang és a főtengelycsapágyas R3 után Joci Simsonja kezdett el betegeskedni. Mi, rigások csak ámulunk a Simsonhoz kapható utángyártott alkatrészek széles választékán, de a minőségben van ennek hátulütője. A Joci által az útra hozott 3-4 megszakító mindegyike műanyag kalapáccsal készült, ami ráadásul a nagy melegben a terhelt motoron fogyóeszközzé vált, Győr előtt pedig az utolsó darab költözött be a lendkerék alá, ahol aztán pihenni is megálltunk.

Szerencsére kiderült, hogy Komáromban a Honda-kereskedéstől párszáz méterre komplett Simson-bolt található, mely rendelkezett további megszakítókkal. Természetesen onnantól megszakítóval kapcsolatos probléma nem merült fel és igazából semmilyen műszaki kényelmetlenség sem lassított minket.

Ami viszont komolyan bekavarni látszott, az a Tatabánya környékén mégiscsak megérkező rossz idő. Nem sok jót ígérő sötét felhők kavarogtak pont abban az irányban, ahová tartottunk és a vértesszőlősi bevásárlóközpont előtt nem sokkal csapkodni is kezdett az eső.

Bemenekültünk a bejárat előtti fedett részre, hogy egyeztessük esővel kapcsolatos taktikánkat. Néhányan, köztük a szerző is azon a véleményen volt, hogy mindegy, hogy esik vagy sem, amíg nem válnak veszélyessé a viszonyok (erős szél, jégeső, gyújtáshibát okozó mennyiségű eső), addig menni kell, mert ez akár órákig is eltarthat. Mások inkább megvárták volna, míg megszűnik a csapadék, akár azon az áron is, hogy késő este érünk haza.

Végül az egészet maga a természet döntötte el azzal, hogy elállt az eső, így indulhattunk tovább, noha a vizes aszfaltról azért kaptuk a felverődő áldást.

Tatabánya és Bicske között körülbelül 4-5 alkalommal kezdett még rá az eső, ebből az egyiknél ki is álltunk felvenni az esőruhát (már akinek volt még mit felvennie), köztük pedig napsütéses és borongós időszakok váltották egymást. Ezzel együtt nem éreztük annyira komolynak a helyzetet, a gépek meg jól bírták. Először sejlett fel a gondolat, hogy sikerrel teljesíthetjük a túrát. Bicske után aztán kerestük a kiállási lehetőséget, de onnantól annyira elkezdődik az agglomeráció, hogy minden a bejövő autóforgalomra és a logisztikai raktárbázisokra van optimalizálva; 30-40 tonnás szerelvények garmadát tudják tárolni, szervizelni és mozgatni, de nem volt egy zsebkendőnyi terület, ahol a Kispók és féltucat motor fáradt pilótája szusszanhat egyet. Így érkeztünk meg Budaörsre, ahol a megbeszéltek szerint mindenki a saját otthona felé vette az irányt és itt készült az utolsó csoportkép is az expedícióról.

A találkozási ponttól idáig 750 km-t tettünk meg különösebb gond nélkül, ráadásul mindenhová tervezett időben odaértünk és még azt sem mondhatnám, hogy rettentően feszített lett volna az egész. Persze, 200 km csapatban egy nap nem kevés, de még éppen a vállalható szint; nagyjából 5-6 megállást és bruttó 10 órát jelent, azaz 20 km/órás átlagot.

Bebizonyosodott, hogy nagyjából bármekkora távot le tudunk gyűrni ebben a tempóban és a motorok is alkalmasak erre megfelelő felkészítés esetén. Az előforduló hibák nem hátráltatták a túrát és jó ötlet volt a tartalékblokk is, ami jelentő lelki terhet vesz le a vállról és a lehetséges problémák jelentős részére gyors megoldást nyújt.

Összességében az élménybeszámolók alapján mindenki jól érezte magát és nem bánta meg, hogy csatlakozott hozzánk akár rövidebb-hosszabb szakasz erejéig. Ezzel együtt nem biztos, hogy a jövőben ilyen hosszú túrákban gondolkodunk, de ezt is ki kellett próbálni egyszer. Köszönjük családjainknak a támogatást, a segítőknek a segítséget, a szurkolóknak a biztató szavakat!

Tagged with →  

One Response to Riga Klub Ausztriában 5/5 – az ötödik nap: Hazamennek a legények (élménybeszámoló)

  1. pozsi szerint:

    gratulálok az élménygazdag túrához, és köszönet a remek napi beszámolókért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.