A Rigai Motorgyár hagyományosnak tekinthető kéttípusosságának mentén ez az R-11 könnyű moped volt az R-16 párja.
Gyártásba vételére valószínűleg 1977-ben került sor, közvetlen elődjének a kiforrott és a maga idejében joggal népszerű R-7 tekinthető.
Az R-11 egyes szerencsétlen konstrukciós sajátosságai (egyfőtartós váz, hátsó kerék fölé helyezett üzemanyagtank, stb.) és bizonnyal sok vitára okot adó formavilága miatt saját hazájában sem lehetett túl keresett (bár akkoriban a választék egyáltalán nem volt bőséges), mára nem túl sok lelhető fel belőlük. A ’83-ban gyártásba vett R-13 utódtípus megalkotásakor is inkább a korábbi (kerékpárszerűbb) modellek voltak a mértékadók, mintsem az R-11. Magyarországon a többi szovjet „könnyű mopedhez” hasonlóan hivatalosan nem forgalmazták.
A fellelhető néhány darab magánimportban érkezett, vagy a szovjet katonák hagyatéka.
Az R-11 típustól kezdve a bringarigák kerékmérete a korábbi 24 collról 19-re csökkent, kerekeik az agy kivételével megegyeznek az R-3 típusnál használtakkal. A gumiabroncsok mérete és mintázata szintén megegyezik ezen régebbi motorokéval, azonban az oldalfalukra dinamóhajtó recézett keskeny sáv került. Az R-11 meghajtását az R7-ből megismert, levehető hengerfejes D6 motorblokk szolgáltatja, azonban az erőforrás beépítésének középvonalát a vastag gumiabroncsok és a korábbiaknál szélesebb motorlánc miatt kismértékben eltolták balra.

A képeken látható gyári fényezésű metálbarna-arany színkombinációjú motor 2009. őszén kicsit lelakva, de üzemképesen került a gyűjteményembe egy Budapesti kolléga közreműködésével.

A bringarigák gyenge pontjai a gyújtás, a lánchajtás és a sztender. Az említett szerkezeti részek ezen gép esetében is többször javítottak, lestrapáltak voltak (amellett, hogy egyéb helyeken nem sok nyoma volt a használatnak).

A hiányzó alkatrészek (pl. a kombinált láncvédő, kondenzátor azóta beszerzésre és felszerelésre kerültek.

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.