A kék-fehér Riga 22 családi darab, nagyapám vette újonnan ’87 nyarán. Kb. 1000 km-t tett bele, majd én kaptam meg az akkor tízéves motort. Néhány évnyi szezonális használat után lábon hoztam el Békés Megyébol, 200 km-t egy seggel megtéve a hírhedt 4-es úton. Mivel akkor még/már sehol sem lehetett semmilyen Riga alkatrészt kapni, a szocimotoros.hu fórumán érdeklodtem, hátha van még valakinek Rigája. Nagyjából ekkortájt talált meg egy Grafur néven a szocimotoros fórumán írogató srác, aki segíteni ugyan nem tudott, de kérdezte, hogy érdekelne-e, ha csinálna egy klubot a Rigásoknak. A többi már történelem.

Azóta a motorral számos hosszabb-rövidebb túrát tettem meg, nagyjából 5-6 ezer km ment bele, eddig sehol sem hagyott ott. Emellett nagyon vágytam egy igazán régi Rigára, végül egy, illetve két romos Riga 3 lett a dologból, amelyekbol aztán lett a képeken látható 1967-es, korai szériás motor, mely többször szerepelt elokelo kiállításokon (Közlekedési Múzeumban, illetve az Oldtimer Expón 2-2 alkalommal, valamint csúcspontként a 2012-es tavaszi Velodrom Millenárison. Nem cukorból van, megjárta Szolnokot és Hajdúböszörményt, valamint a nyíregyházi KGST-partit is.

Jómagam a klub alelnökeként a weboldal karbantartásáért vagyok felelos botcsinálta webmesterként, valamint igyekszem ott lenni minden klubos rendezvényen.

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.