Magamról:
Vizvári József (Pipás)

Azért Pipás, mert immáron több, mint 40 éve pipázom. Ezen a becenéven ismernek. És persze a Vizvári József néven, mert 1989 óta újságíró is vagyok, bár az egy másik történet a rengeteg élménnyel és a közel 3000 publikációval, amelyet ezen ido alatt írtam! A kanizsahir.hu internetes újságban írok jelenleg és Pipás néven kommentelek, de a Facebook oldalain is megtalálhatók írásaim.

Lengyelország Riga kismotorral!

1975. Júliusban szóltam édesanyámnak, hogy elmegyek a haverjaimmal Lengyelországba motorral. Nem örült, de tudta, hogy úgysem lehet a szándékomtól eltántorítani. Az indulás napjára végül is egyedül maradtam, mert a végén senki, sem mert elindulni. Heten indultunk volna! Én pedig már csak azért is. Riga kismotoromat kifestettem, mint egy zebrát, csíkosra, vagy 15 szín volt rajta. Amikor a hatósági engedélyt írták a motoromról arra a kérdésre, hogy milyen a színe, megvakartam a fejemet! Mi az, nem tudja milyen a színe, kérdezték? Hát nézzék meg, mondtam ott áll kint az udvaron! Erre o is megvakarta a fejét és ráírta, hogy kék tarka! Két oldaltáska és a háttámla mögött a hálózsák és a ruhák! Szerszámok, kevés kaja és ketto fólia, ha elér valahol az eso!

Reggel nyolckor indultam. Délben értem a Rajkai határra! A határorök megnézték az okmányokat. Amikor meglátták, hogy Nagykanizsáról jöttem, már csodálkoztak és hívták a bódékból a többi határort is, hogy ezt nézzétek meg, ilyet még úgysem láttatok! Azután hova igyekszik fiatalember? Pozsony és irány visszafelé, ugye? Nem, megyek tovább, mondtam! Hát hová? Csak ide, az északi tengerig. A Sopot-i Jazzfesztiválra megyek! Na erre azután lett csodálkozás! Ezzel a csettegovel odáig? Kizárt dolog. Mondtam nekik, hogy ez egy általam, felturbózott Riga kismotor, amely végsebessége kedvezo körülmények között akár 70 kilométer/óra, de 60-at tartósan tud. Mondtam nekik, hogy reggel nyolc órakor indultam Nagykanizsáról! Arra kértek, ha visszatérek és ok, aznap nem lesznek szolgálatban, tudassam a kollégáikkal, hogy hazafelé tart, mert tudni akarják, hogy túléli-e ez a kismotor ezt az utat! Be kellet rúgnom a motort, mert hallani akarták a hangját és kíváncsiak voltak arra, amit mondtam nekik, hogy ez a gép pöccre indul! Amikor mindenrol megbizonyosodtak, azt mondták, mehetek, de elotte még kértem oket, hogy a pecsétet tegyék bele az útlevelembe, nehogy a lengyel-szlovák határtól visszaküldjenek!

Pozsony után egy kis város, út menti éttermében kajáltam egy jót és irány Bruno, majd Ostrava! Olomutz után már este 10 óra után egyszer csak azt éreztem, hogy a Riga ereje elfogyott. Csak egyes sebességgel tudott menni. Ha kettesbe kapcsoltam lelassult és nem akart húzni! Jobb oldalt kukoricaföld, így úgy gondoltam ott alszom reggelig és megjavítom a Rigát! Reggel a napsütésre felébredve mit kellett látnom, hogy az út meredeken emelkedik. Hoppá, hát ezért nem akart a Riga kettesben menni! Hiszen ez a Kárpátok. Egy kis reggeli, összecsomagoltam, majd megnyugvással tapasztaltam, hogy a Riga pöccre indul. Még vagy két óra hosszat szinte csak egyesben tudtam haladni, de amikor felértem a Kárpátok gerincére, szárnyalt a kismotor. Voltak olyan s zakaszok, amikor 20-25 percig álló motorral, csak üresben száguldottam Ostrava felé. Na ott azután sikerült eltévednem! Egy órai keringozés után megálltam egy rendorjáror mellett és elmutogattam neki egy térkép segítségével, hogy hová szeretnék elmenni. Intett, hogy csak menjek utána, mire én elmutogattam neki, hogy maximum 60-at tud a csettegom, tehát ne menjenek gyorsan! Jót nevettek, de kivezettek a városból, és ott mutatták a kezükkel, hogy még 10 kilométer és Lengyelország!

Az elso hely, ahol majd egy hetet idoztem az Opole nevu város és az attól 10 kilométerre levo Turawa kemping volt. Béreltem egy sátrat és illat után haladva elértem egy sült hal pavilont! Amikor sorra kerültem kértem egy nagy adag sült halat, olyan másfél kiló után mondtam, hogy elég. Kértem 10 zsemlét és egy láda Namislow sört. 3,3 deci 2,8 alkoholfokkal! Amikor mindezt kihordtam egy üres asztalhoz az egyik asztalnál ahol két Lengyel csaj beszélgetett, és engem néztek, hallom amint halkan mondja az egyik a másiknak, hogy Nemetzkij! Német! Gyenge tudásomat összeszedve udvariasan rájuk mosolyogva mondtam nekik, hogy nem Nemetzkij, Wengerszka! Magyar! Pár percig láttam rajtuk, hogy hezitálnak, majd az egyikük odajött és még egyszer megkérdezte, hogy Magyar vagyok? Mondtam igen, mire engedélyt kért, hogy mellém ülhetnek-e! Természetesen igent mondtam és megkértem, hogy legyenek a vendégeim, de nem voltak éhesek. Egy-egy üvegsört elfogadtak, és míg megreggeliztem, amely megrökönyödéssel töltötte el oket és lassan a szótár segítségével, elkezdtünk beszélgetni. A délelottöt együtt töltöttük el a Turawai tó partján. A

znap nagyon sokat tanultam Lengyelül, mert szó szerint belém rágták a szavakat. Másnap délután beszéltünk meg újabb találkozót ott a kempingben, mert ok onnan egy 10 kilométerre levo Ozimek nevu városkában laktak! Másnap délelott Opoléban vettem egy képeslapot, mert eszembe jutott anyám, hogy mennyire aggódhat. Egy utcai újságosbódéban vettem bélyeggel együtt. A kedves kiszolgálást úgy háláltam meg, hogy a szótáram segítségével megköszöntem Lengyelül, ahogyan a szótárban volt leírva. „Dziekueje bardso” A 40 év körüli asszonyka harsogott a nevetéstol. Kijött a kabinjából és vagy tízszer elmondta, hogyan kell kiejteni. Amikor már turheto volt a kiejtésem utamra bocsátott, de még vagy száz méterrol is hallottam jóízu kacagását! Délután elmeséltem a két csajnak délelotti esetemet Opoléban. Nekik is elmondtam úgy, ahogyan ezt délelott tettem, hát ok is hemperegtek a nevetéstol. De aznap délutántól ezt a szót már úgy tudom azóta is kiejteni, hogy egy született Lengyel sem tudná jobban! El kellet mesélnem a lányoknak, hogy milyen Magyarország, mit csinálok, mit szeretek csinálni szabadidomben.

Másnap kértek, hogy látogassam meg oket és barátaikat Ozimekben! Egyik legszebb másfél napom lett ez az ido! Egész nap sétáltunk. Megmutattak mindent a városukban. Mindenhova becipeltek, ahol ismeroseik és barátaik voltak. Fiatalok, öregek, mind kedvesek voltak. Mindenkinek beszélnem kellett Magyarul, ami nagyon tetszett nekik. A Lengyel kiejtésemen pedig hatalmasakat nevettek együtt, de rögtön segítettek a kiejtést megtanítani! Délutánra, már mindenki messzirol köszönt a kisvárosban a Magyar srácnak! Délután egy háztömb egyik lakásában tartottak nekem egy ismerkedési bulit. Este pedig az ottani étteremben bált szerveztek. Ettünk, ittunk, de ott nem engedtek fizetni. Este tíz órakor a kempingbol megismert két leány kérésére, muszáj volt táncolnom velük, bár mondtam nekik, hogy nem nagyon tudok. De akkor is megérte, mert az arcukon látszott, hogy milyen boldogok, hogy lám ez a hosszú hajú, jóképu magyar srác velük táncol. És láttam a többi helybeli lány arcán is, hogy de örülnének, ha oket is megtáncoltatnám! Jóval éjfél után vettem tolük búcsút. Fölültem a motoromra és irány a kemping. Elég részeg voltam, de a hajnal huvöse jót tett. Egyszer csak azt látom, hogy valaki lámpával köröz az úton. Egy rendor volt. Kérte az irataimat! Amikor meglátta, hogy Magyar turista és mondtam neki, hogy megyek Turawa kemping, intett, hogy mehet, sot még segített meglökni is, csak nehogy itt essek el!

A következo nap estélyén pedig elvittek Opoléba egy Popfesztiválra! 2-3000 ember egy katlan arénában! A fo zenekar az SBB nevu Lengyel rockbanda volt! Egyszer két szám között a zenekar, mintegy varázsütésre abbahagyta a zenét, szétnyílott mögöttük a függöny és vagy két tucat népviseletbe öltözött Lengyel leány és fiú ropta a Polkát jó pár percig. A nézoközönség egy emberként pattant talpra és ugyanúgy ropták a nézotéren. Joanna a Lengyel kislány, mosolygó arccal mondta nekem, hogy Jozek én is! Csináljam én is! Ott polkáztam a Lengyelekkel, óriási volt. Azután a néptáncosok tánc közben kimentek a színpadról a függöny összezárult mögöttük és az SBB nyomta tovább a félbehagyott rockzenét. Fantasztikus élmény volt! Ez igen, ez hazaszeretet! Nagyon tetszett! Ezzel a két leánnyal hosszú évekig leveleztem. Kérésemre mindig küldtek Lengyel pop és jazz újdonságokat, és pedig Magyar pop, rock zenei lemezeket, mert imádták a Lokomotív GT-ét az Omegát és a Skorpiót.

Egy pár nappal késobb Lódz városában ért egy érdekes eset. Aznap legalább 300 kilométert motoroztam egyhuzamban. A szemem tele apró bogarakkal és a motorom is túlmelegedett. Megláttam az út baloldalán egy csodálatos kastélyszeru épületet, amely vörös téglából volt építve, jobboldalt pedig parkolót, amelyben volt szabad hely is. Megálltam, leállítottam a motort. A bogarakat szedegettem ki a szemembol, amikor valaki megböködte a bal vállamat. Három egyenruhás volt, ketto kalasnyikovval, amelyet rám fogtak! A nyakamban lógó fényképezogépet azonnal levették a nyakamból és kérte a papírjaimat. Amikor átadtam a piros, szocialista útlevelemet, meglepodve nézett rám. Hollandia? Nem, mondom Wengerska! Mutatja a motorom szerszámtartályán levo H betut, hogy Hollandia! Nem, mondom Hollandia Niederland, H Hungary, po Polsku, Lengyelül, Wengria! Látja a zsebemben a szótárat. Elkéri és nekiáll lapozni. Mutatja azt a kresz táblát, hogy megállni tilos, kivéve Hadsereg! Mutatom a szememet, hogy alig látok a bogaraktól, tényleg tele volt és mutattam, kicsit füllentve, hogy a kismotorom kaputt! Ráköptem a kezemre és rátettem a hengerfejre. Sercegett, olyan forró volt, hogy azonnal el kellett kapnom a kezemet! Komoly arccal visszaadta az irataimat és a fényképezogépemet és arra utasított, hogy innen toljam el a motoromat, bárhová! Elnézést kértem és el kezdtem tolni a verdát! Kicsit megijedtem, de csak késobb jutott az eszembe, hogy talán még le is lohettek volna egy Lengyel városban. A lobogó hosszú haj alapján akár lehettem volna Holland kém is! Nem volt rám írva, hogy Magyar turista vagyok!

Másnap Varsóban tévedtem el! Egyik négysávos út keresztezi a másik négysávosat! Középen villamossínek! Tágas szép utak és azt se tudom, hogy melyikre forduljak rá. Azután egy piros lámpánál mellettem, megáll szintén a pirosnál egy villamos! Mit hallok a járó motorom hangja mellett is, hogy ütik a villamos ablakait a Lengyelek és integetnek! Biztos ok és nyugati turistának néznek! Visszaintegetek nekik, és amikor zöld lesz a lámpa, megugratom a Rigát és kilövöm a kuplungot, hogy az elso kerék pár másodpercig a levegoben van! Persze hátul a súly és én is hátra húzódom a nyeregben, hogy ezt a mutatvány végre tudjam hajtani! De a siker óriási! Persze ehhez az is kellett, hogy Lengyelországban senki nem ismerte a Riga kismotort. Oda az Oroszok nem küldtek, vagy a Lengyelek nem kértek, de ott valóban csak Komar és Java kismotorokat láttam. Akik közelebbrol is megnézték azok mind, azt hitték, hogy valamilyen Japán motor lehet! Azután szinte véletlenül rátaláltam a varsói központi Egyetem épületére, Kis Lomonoszov, amelynek nyugati fele a Lengyel parlament épülete, de ebben az épületben van a varsói TV és Rádió is! Azután a parkolóban odajött hozzám egy Lengyel rendor! O tudta, hogy a H betu Magyart takar. Kérdezte, hogy miért vagyok ott, mondtam, hogy turistaként. Kérdezte, hogy tetszik- e Varsó? Mondtam neki, hogy el vagyok ájulva! Mutattam neki, a térképen, hogy honnan jöttem, melyik városból, Magyarországról. Megkért, hogy álljak oda a szolgálati autója mellé és menjek vele, mert meg szeretné mutatni Varsót az egyetem tetejérol. Csodálatos volt. Nem engedte kifizetni a lift árát, mint a többi turistának, mert mint mondta, most én vele vagyok és neki, ezért nem kell fizetnie!

Körbefényképeztem Varsót, majd visszakísért a motoromhoz. Búcsúzáskor arra kértem meg, hogy a térképemen jelölje be, hogy merre menjek, hogy kitaláljak a városból. Mondtam, hogy merre akarok tovább menni Lengyelországban. Sopot, Jazzfesztivál! Így jutottam ki a Varsó nevu világvárosból! Öt nappal késobb Sopot–ban a Jazz európai híru szentélyében voltam. Ott eloször éreztem azt, hogy milyen érzés világhíru muvészek világában élni. Közvetlen, barátságos emberek, akik minden pillanatban készek egy beszélgetésre, interjúra, vagy koccintani a barátságra! Urbaniak, Sadowsky, Karolak, Namyslowski és a Német, Francia, Angol, amerikai, Magyar és egyéb nemzetek jazzmuzsikusai olyan légkört csináltak, hogy még ma is borsódzik tole a boröm. Itt is sok jazzlemezt vásároltam, amely gyujteményem féltve orzött darabjai voltak a mai napig. A határom megtapogatták a sok Lengyel lemezt és kérdezték, ennyire szeretem a Lengyel Jazzt? Igen válaszom után mosolyogva nyitották a határ sorompóját mindenhol!

Lassan lejárt a 30 nap, így igyekeznem kellett hazafelé. Varsót elkerülve leállított egy Zsigulis Lengyel rendorségi autó! Az iratokkal nem volt baj, de nem értettem, hogy mit kérdez! Széttárt kezemmel jeleztem, hogy nem értem, mit a baj! Kérte, hogy szálljak le a motorról és kövessem az autójáig. Ott megkocogtatta a rendszámtábláját, majd visszakísért a motoromhoz és megkocogtatta a hátsó sárvédot! A rendszámtáblát hiányolta. Mondtam neki, hogy Magyarországon Málo Motor (Skutter) nincs rendszámtábla. Visszament az autójához, pár percig rádión beszélgetett valakivel, majd mosolyogva közölte, hogy további jó utat! Azt addig is láttam, hogy ott háromszögletu rendszámtábla van a kismotorokon, de addig a pillanatig senki nem szólt egy szót sem, hogy nekem miért nincs! Visszafelé még beugrottam Ozimekbe, Joannáékhoz. Megpecsételtük a barátságunkat, címeket cseréltünk és reméltük, hogy még fogunk találkozni!

Egy nap volt vissza, hogy a Magyar határhoz érjek, így hajnali négy órakor indultam! Még 300 kilométerre volta a Szlovák határtól. De délután ketto óra körül Rajkánál ismét beléptem a Magyar területre. A pecsételo határortol megkérdeztem, hogy nem tud-e arról, hogy itt jelentkeznie kell egy Riga motoros gyereknek, aki Sopot-ba ment jazzfesztiválra egy hónapja, mert akik akkor itt voltak ügyeletbe azt kérték, jelezzek, ha visszaérek, mert úgysem hiszik el! Átkiáltott a másik sávban levo határornek, aki viszont hallott az esetrol, így odajött hozzám és o is jól megnézett és a motoromat is. Mondtam neki, hogy körülbelül 2600 Kilométert nyomtam a kismotoromba egy hónap alatt és kértem adja át nekik jókívánságaimat! Amikor kigördültem a Rajkai határállomásról hallottam egy, bravó kiáltást és egy tapsoló határort.

Este fél tízkor értem haza. Anyám nem is tudott róla, hogy mikor jövök, mert utólag tudtam meg, hogy a leveleim egy hét késéssel jöttek meg. Tehát egy hete voltam már itthon, mikor megjött az a levelem, amiben tudattam, hogy ma indulok, és mikor leszek otthon. Óriási! Ha tehetném, újra megtenném ezt az utat és ismét Riga motorral, mert nosztalgiából megtartottam. Bizony 1968-ban vásároltam az én „Rigolettóm”-at!

Vizvári József (Pipás)

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.