Az idén 10 éves Riga Klub a jubileumi szezont a mi életünkben egyedülálló eseménysorozattal ünnepli. Kezdésnek mindjárt idoszakos kiállítás formájában jelenhettünk meg Közlekedési Múzeum tárlatában, itt szép, eredeti állapotú, újabb és régi, ritkább és gyakoribb modelleket mutatunk meg a közönségnek. Itt van mindjárt Bíró Laci érintetlen 3-as Verhovinája, vagy Koronczai Krisztián MV-je, amibol nemhogy 1 kezemen, de leginkább 1 ujjamon meg tudom számolni, hány darab eredeti állapotú, üzemképes példány lehet az országban. Helyet kapott itt még Újvári Pisti R16 metszete, amit a Rigai Motormúzeumnak tervez felajánlani, ám elotte nagylelkuen kölcsönadta, hogy a hazai közönség is megismerhesse a rejtett részleteket az aprólékos gondossággal készült szemlélteto metszetet. A kiállítás május végéig látható a Közlekedési Múzeum jobboldali csarnokában, a jármutörténeti kiállítás részeként.

Ezzel egyidoben a Veterán Zsigulisok Baráti Köre is meghívott minket a Retrópartizánok hétvégére és kiállításra, amelyre a Csepel Muvek egyik üresen álló hangárjában került sor. Mellettünk a KGST jellemzo típusai és néhány nyugati kortárs is helyett kapott. A bepakolásra, a kiállításra és az összepakolásra is természetesen lábon mentünk ki számos Rigával keresztül a városon, ami újabb látványosságul szolgált másoknak és a közös motorozás élményével nekünk.

Üdv,

Poteka

A hétvége fobb mozzanatai:

DSC00391

Bepakolás a közlekedési múzeumba

021

Az ünnepélyes megnyitó, és beszéd

095

A következő megálló a Csepel művek

061

Retrópartizánok kiállítás és klubhétvége

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Riga Klub az MTV Híradójában

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.