Képriport, beszámoló és fedélzeti videók a vonulásról és a találkozóról

 Kivételesen nem hajnali karburátor-töcsköléssel kezdődött a fene tudja, hányadik rigás találkozó napja. Hagytunk időt a napnak, hadd keljen fel ő előbb. Persze két bátor és valljuk be, zakkant fazon ezalatt már bőven kékes füstté varázsolt egy tanknyi naftát útban a fóti nagytemplom elé megbeszélt találkozási ponthoz. Kíváncsiak voltunk, az intenzív marketinghadjárat, a hírlevelek és a fórumon tapasztalható aktivitás hány rigást és Rigát eredményez.

A próbaúton az rögtön kiderült, hogy a legendás minőségű utángyártott alkatrészeknek hála Rigából eggyel kevesebbel kell beérnünk, egyébként hűséges 22-esem a gyári lamella 3000 kilométere után a fehér cseredarabok 300 km-nyi használat után adták fel az erejüket meghaladó küzdelmet. A bizonytalan húzóerő miatt úgy döntöttem, paripát váltok. Persze sikerült elkésni, de még rosszabb lett volna, ha valahol félúton tipródok az út szélén a szétcsobbant lamellák romjai felett. Vagy ami még rosszabb, hátráltatom a bandát a nagy út során.

Merthogy nagy utat terveztünk, a fóti találkozó ugyanis Kisnémedi határában került megrendezésre, így több klubtag régi álma, a közös motorozás elérhető közelségbe került. Fóton a parkolóban Katonka Balázsék jelentek meg először, de hát így van ez, aki legmesszebbről indul, az a legpontosabb. Na most nekem sikerült még ezt az axiómát is átírni, közepesen messziről sikerült jó sokat késni.

A megjelent géppark szemrevételezése és a legújabb sztorik elmesélése után már majdnem indulni akartunk, mikor Németh Gyuri is megjelent jellegzetes, extrákkal okosított gépével, ezek szerint mégiscsak célbaért a hírlevél. Úgy döntöttünk, hogy menjenek a Rigák, Verhók és Kárpátik elöl, aztán a nagymotorok, egy quad, végül pedig az autós különítmény. Kipe frigyládaként húzta maga után a zárt ponyvás futót, amiben a nap fénypontjaként nemrég beszerzett Bringarigája lapult.

Elindult a menet, bő 20 km várt ránk, kékes füstfelhőben haladtunk, ekkor készültek a hangulatos videók is. Az erőviszonyok mindig változtak, hogy mikor melyik Riga vágtatott felfelé az emelkedőkön, és melyik hörgött kehesen, az semmiféle korrelációt nem mutatott a műszaki állapottal. A Riga hörög a legkisebb kaptatón is, ez a társadalmi berendezkedés egyik alapvető tézise. Ezt elfogadták úgy a résztvevő klubtagok, mint a mögöttünk kígyózó autókonvoj is, akik akaratlanul is részesei lettek egy kicsit a klub túrájának. Becsületükre legyen mondva, türelemmel kivárták az előzési lehetőségeket, és még dudaszó sem nagyon hangzott el.

Egyszercsak Rókapimpó térd-könyök helyzetben fordult vissza az élről, majd az út közepén piszkálni kezdett valami kormos, redvás vasdarabot. Azt hittem, csupán valamiféle közútkezelői jóindulat fűti, megkímélendő a mezőny további részét az útakadálytól, de csupán saját tulajdon kipufogódobját próbálta begyűjteni, amit épp az imént hagyott el. Természetesen a legszakadtabb motor versenyben legtöbbször biztos dobogós gépsárkányának javítása nem tartott sokáig. Megérkeztünk, szinte már hiányolták az őrült rigásokat. A hagyományok szellemében sorbaraktuk a gépeket, és pillanatok alatt nagyszámú nézősereg fényképezte, nézegette őket egy olyan helyen, ahol két világháború közötti, hibátlan állapotú, sokszor korabeli versenytechnikával továbbgondolt gépek brummogtak, röfögtek és vinnyogtak mindenhol.

Nézelődtünk, szívtuk a benzingőzt, fotóztunk, ámultunk és sztorizgattunk, ahogy az már minden találkozón lenni szokott. Néha recsegve, vinnyogva elhúzott mellettünk a verseny komplett mezőnye, közben Kipe Bringarigáját heftöltük, aki joggal pályázott a legpechesebb résztvevő díjára: a spanifer kikezdte a a Lettországból aranyáron beszerzett bringablokk-gyújtás bakelit gyújtókábel-bemenetét, és így híján maradtunk a ritkán hallható motorhangnak. A videók egyikén hallatszó két pöffenéssel kell sajnos beérnünk, de legalább így érdemes lesz a következő találkozóra is eljönni.

Az élet szép, a szovjet kismotorok az élre törnek, de közben néha lehörögnek az emelkedőn. De a nap alapvető igazsága Katonka Balázs szájából hangzott el, mikor már addig is 260 km-t egykedvűen zümmögő és hiba nélkül teljesítő 22-ese és Kárpátija a berúgókar érintésére röffent, és két gázhúzás után Doxa-órákra jellemzően finom alapjáratot produkálva várta, míg gazdája magára ölti a rohambilit és a fedélzeti sárga mellényt:

RIGA EZ, BAZMEG!!!

Mi más is lenne? Mennyire látszott, hogy más és más emberek mennyire másképp vélekednek ugyanarról a márkáról, konstrukcióról, persze más tapasztalatok birtokában. A köztudatban ugyan nem a megbízhatóság, a hihetetlen anyagminőség és a sebészi kezekkel végzett összeszerelés erős bástyájaként élnek a Rigák és társaik, pedig ez az igazi tapasztalat, nem az almafa alatt 10 évet lehúzott elhanyagolt motor kehes hörgése és állandó problémái.

Katonka Balázsék, Váradi Balázs vagy valahol RigaPeti, Rubens és jómagam példája pedig jól mutatja, hogy ha valakinek minden vágya, hogy eljusson egy távoli helyre kedvenc szovjet pöcsköszörűje nyergében, nos annak sikerül. Legalábbis még senki sem telepedett le az út szélén, és a bő féltucat hosszútávfutó sokszáz kilométeres tapasztalata alapján a motorokkal megfelelő felkészítés után semmi baj nincs. A pilóta persze még két napig nagy szót hall, zúg a feje és fáj az ülepe, de legalább lesz mit mesélni a következő találkozón! Várunk mindenkit legközelebb is!

Poteka

Jelenleg 2 galériát tekinthettek meg, íme:

DSC05912

Poteka képei

IMG_2086

Gyuri képei

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.