Tapolca-Diszel térségében élő Mohos Csaba 2000. év nyarán elhatározta, hogy a térségben fellelhető öreg motorokkal és motorosaikkal egy rövid túrát szervez. Már az első túrára is szép számmal akadtak jelentkezők, azóta a Rozsdamarók több mint egy évtizede aktív résztvevői a veterános életnek. Baráti társaságként több sikeres rendezvény is fűződik a nevükhöz. A lelkes társaság 2009-ben úgy határozott, hogy egyesületi formában hivatalossá teszi működését. Az Egyesület célja, hogy elősegítse és támogassa a veteránjárművek üzemképes, bemutatható állapotban tartását, szakmai és baráti fórumot teremtsen a veteránjárművek megismerésének, ennek keretében szabadidős-, hobbi- és kulturális tevékenységet szervezzen. A hivatalos bejegyzés megtörténtét követően a tagok száma is évről évre gyarapodott. Hogy a túráik “nem kispályások” azt jól mutatja hogy jártak már 125-ös Danuviával Norvégia legészakiabb településén is, Nordkappon.

Mégis honnan jött az ötlet, hogy Mini Rigával meghódítsam Grossglocknert?

7 éve jártam ott egy nagyobb vassal, és a pazar környezetről meséltem a feleségemnek, majd úgy döntöttünk, hogy a nyaralást az Alpok hegyei között töltjük. A feleségem kérdezte, hogy mégis milyen messze van és hogy milyen az időjárás. Erre azt válaszoltam, hogy körülbelül 500 km, és a magasabb hegyekben az időjárás változékony és hűvös. Ezen információkon megrémülve mondta, hogy ő nem jön el motorral, mert hosszú az út, illetve a hidegben nem szeretne vacogni mögöttem. Mivel én mindenhova motorral megyek, ez a hely pedig amúgy is egy motoros paradicsom, nem szerettem volna kocsival menni. Dúltam-fúltam magamban, hogy mi lesz velem a Grossglockneren, ha nem élvezhetem két keréken a szerpentinek nyújtotta élményeket. Lementem a garázsba, megnéztem a gépparkot és azon gondolkoztam, hogy miként vihetnék magammal egy motort. Ekkor rám mosolygott a sarokból a Mini Riga, ami méretéből adódóan befér a kocsi csomagtartójába a poggyászok közé.

Betoltam a műhely közepére a kicsikét, hogy átgondoljam, vajon menni fog-e. Mivel az előző héten mentem vele 10 km-t, amit hibátlanul megtett, úgy döntöttem, hogy jó játék lesz. Az üzemanyagtartály folyatott és horpadt is volt, azt meghegesztettem, a horpadást kiszedtem belőle, de mivel nagyon sürgetett az idő, így kölcsönkértem egy másik benzintankot. Kreiczinger Tibor barátomnak említettem az ötletet, és azt javasolta, hogy tegyek fel hátra nagyobb lánckereket, mert elég meredekek ott az emelkedők, azonban az idő szűke miatt erre sem volt lehetőség. Igazából semmit nem csináltam vele, megtisztítottam és tettem rá egy úgymond rendszámot, mivel Ausztriában ez kötelező.

Eljött az indulás időpontja. A motoron a kormányt lehajtottam, a kocsiban az ülést eldöntöttem, így bőven befért a kombi autómba, és a csomagoknak is maradt helye. Megérkeztünk Ausztriába, ahol a szálláshelyünk a hegy a lábánál helyezkedett el, közel a gleccserekhez. Kivettem a motort a csomagtartóból, elmentem, vettem bele 5 liter benzint, abból is a legjobb, legnagyobb oktánszámút, aztán bekevertem 33-asra. Másnap jó idő volt, így úgy gondoltam, hogy elérkezett a nagy nap, irány felfelé a szerpentineken, lesz, ami lesz. Vesztenivalóm nem volt, ugyanis ha megáll, akkor visszagurulok a szállásra. A sebességekkel nem kellett nagyon játszanom, egyes nyélgázon hasítottam felfelé. Elértem a pénztárhoz, hogy megváltsam a jegyet az útvonal használathoz. A jegyszedő azonnal meg akarta venni a motoromat, de mondtam neki, hogyha elromlik, és nem visz fel a tetőre, akkor esetleg lehet róla szó, de ha megteszi az utat oda-vissza, akkor semmi pénzért nem adom. Szépen haladtam felfelé, azonban csak hegyi kerékpárosokat tudtam megelőzni, akik a kipufogó füstnek nem nagyon örültek. A mellettem elhaladó járművekből vidáman integettek és drukkoltak, hogy felérjek. Sorra vette a kanyarokat, az egyik pihenőnél megálltam, ahol olasz oldalkocsis veteránkollégákkal futottam össze és nem győzték fényképezni a Rigát, mert még ilyet nem láttak. Kis pihenő után a csúcs következett, látszott már a havas hegytető, a meseszép gleccser.

Elfogyott az utolsó kanyar is, és megérkeztem a Grossglockner látványparkolójába. Leszálltam a motorról, és nagy meglepetésemre a nevemen szólított valaki, akkor ismertem rá 4 tapolcai motoros srácra. Pár perc beszélgetés után kérdezték meg, hogy mivel jöttem. Akkor mutattam rá a kis járművemre. Nem akartak hinni a szemüknek, és poénból odatérdeltek a Riga köré. Kattogtak a fényképezők, nem csak a gyönyörű tájról, hanem a Mini Rigáról is készült jó pár felvétel. Körülbelül fél órát töltöttem a parkolóban, aztán elindultam lefelé. Lefele menet közben arra kellett nagyon figyelnem, nehogy túlgyorsuljon a motor és közben a fék se füstöljön el, amire tábla is figyelmeztet. Így szépen lassan leértem a szálláshelyig mindenféle technikai probléma nélkül.

A sikeren felbuzdulva 2 nap múlva nekivágtam a Bikers Point-nak. Ez is egy ismert motoros túrahely. Reggel komótosan nekivágtam, a Riga falta az aszfaltot, azonban aznap nem fújt a szél, azért többször megálltam, hogy ellenőrizzem, a motor hőfokát. Az út meredekebb és hosszabb is volt, mint az előző. A hegyről visszanézve a szerpentin felett még láttam azt a füstcsíkot, amit én húztam magam után. Átmentem a hegyen, és utána egy kis jutalomlejtő következett, majd elértem a Bikers Point-hoz, ahol megálltam és elgondolkoztam azon, hogy az előttem álló csúcsot meg tudom-e még mászni, mivel az nagyon meredeknek tűnt. Megláttam egy biciklist lefelé jönni, akkor döntöttem el, hogy nekivágok, hiszen ha a kerékpáros fel tudott menni, akkor nekem is sikerülhet. Lendületből nekiindultam és egyre feljebb haladtam, majd ahogy közeledtem a kilátóhoz, úgy egy kisebb szurkolótábor gyűlt össze, akik biztattak, tapsoltak, így ezt a csúcsot is elértem, ezzel öregbítve a Rozsdamarók Veteránjármű Egyesület hírnevét. Lefele menet osztrák Vespásokkal futottam össze, ők is nagyon örültek a teljesítménynek. Arrafelé senki sem látott még ilyen típust.

Az ötlet spontán jött, nagyon örülök, hogy ilyen jól állta a sarat a nagy hegyek között.

Mohos Csaba
Rozsdamarók Veteránjármű Egyesület

(forrás: http://rozsdamarok.hu)

Búcsúzóul Csaba korábbi fotója, a bevezetőben már említett Danuviás túráján Riga városát is érintette

One Response to egy Mini Riga és a Grossglockner

  1. Molnár Gábor szerint:

    Üdv!
    Amikor ilyesmiket olvasok, az mindig megnyugvással tölt el, mert van még rajtam kívül elmeroggyant.
    Gratulálok a teljesítményhez motornak és motorosnak is. Szigorúan ebben a sorrendben!
    moyos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.