Delta RMR-24 (1989-ből, zöld) Abszolút gyári állapotú motor, szerszámot lényegében az összeszerelésekor látott utoljára. Mindössze 39 kilométert futott, gyűjteményembe 2007-ben került Budapestről.

Előtalálása igazi budapesti „fészer-story”. Életének első csaknem 20 évét egy budai tömbház fűtött és száraz pincéjében töltötte, elfeledve. Előző és egyetlen tulajdonosa egy idős úr volt, aki a megvásárlást követően nem sokkal meghalt (nem a Deltán). A motor létezéséről az örökösök kezdetben nem is tudtak, mivel az öregnek 2 pincéje volt. Az egyik pince-fakkot normál módon használták, viszont azt a bizonyos másikat (amelyik a Deltát rejtette) állítólag több mint 15 évig ki sem nyitotta senki. A lakás egy idő után eladósorba került és a pakolás során valahogy mégiscsak kiderült az ominózus második pince létezése. Felnyitották és a többi lim-lom között ott állt több évtizedes porral borítva valami ismeretlen kis motor. A pincéből a használhatónak ítélt apróbb dolgokat magukhoz vették, de a Delta tovább aludhatta a csipkerózsika-álmát. A lakást még egy ideig nem adták el és amikor 2006 körül újra rászánták erre magukat, a Delta is felkerült a netre. Drágán adták volna, nem is érdekelt a dolog. Egy esztendő múlva kezembe került a cédula, amire felírtam annakidején a telefonszámot. Felhívtam a tulajt, időpontot egyeztettünk és töredékáron elhoztam a motort (ekkor már nagyon útban volt nekik).

Azonmód koszosan (gyári konzervzsír + 18 év pora) beállítottam a garázs sarkába. Évente 1-2 alkalommal kicsit átmozgattam a szerkezeteit, de komolyabb tisztításra, átvizsgálásra csak 2010. szeptemberében került sor. Kétszeri brigéciolos áztatás fellazította mindenhonnan a gyári piros medvezsírt. (Ez hogy lehet, amikor a boltban elvileg üzembehelyezték?) Megkapta a szokásos zsírzást-olajozást-szilikonozást a hozzáférhető helyeken, azonban a szerkezetek megbontása nem volt indokolt.

Valamennyi galvanizált, krómozott illetve szintetikus anyagból készült alkatrésze tökéletes állapotú. A fényezés is hasonlóan makulátlan, minden polírozás nélkül, néhány jelentéktelen karcolást leszámítva. Blokkja a normál V501.

A zöld Delta a továbbiakban gyűjteményem egyik valódi különlegességeként szerepel, természetesen – közel tökéletes gyári állapota miatt – használatba véve nem lesz.

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.