Második Rigás találkozó – 2004. Október 9.
Ez a találkozó is mint az előző, egy nagyobb, rendhagyó találkozó keretei között zajlott le, mégpedig “A kelet-európai járműipar gyöngyszemeinek VI. Őszi seregszemle” adott otthont a második rigás találkozónak. Ez a találkozó is jó hangulatban zajlott le, bár ezen találkozón sajnos kevesebb riga jelent meg az elsőhöz képes. Ennek ellenére most is sok új arcot láttunk, voltak érdeklődők is, mégtöbb fényképezőgép kattogott a rigák közelében, és ismételten kiérdemeltük a “találkozó legszakadtabb kismotorja” díjat, melyet Rózsahegyi Peti ténylegesen szakadt Riga 12-ese vitt el.. Azt azért hozzá kell tegyem, hogy ezen riga saját lábán jött el a találkozóra! 🙂 Persze a megszokott riga szerelés most se maradhatott el, erről árulkodik a 3.sor első képe, amint Rózsahegyi Peti aktívan tisztogatja gyertyáját.. 😀
A találkozó a Budafoki Campona parkolójában volt, így fedett helyen lehetett ez a rengeteg csodás veterán gépezet, de sajna az idő így se kedvezett nekünk, ezért is lett ilyen kevés kép.. (a fényképezőgépem nem szerette a borongó, sötét időt, és kb a képek 50%-a használhatatlanná vált így) A klub 5-6 rigával és egy komárral (! – Bacsi tulajdonában) jelent meg a helyszínen, ami a rossz idő és a távoli helyszín ellenére egész jó mennyiség.. 🙂 A képeken láthatjátok Szántó Gábor Delta-Riga-Simson kombinációját is, mely külön is látható lesz a galériában.
A seregszemle egyéb gépezeteit is körbefotózgattam, ahogy csak bírtam, ugyanis kicsit későn értem ki, a találkozó pedig korán véget ért..

A találkozót követően tervbe volt véve egy TVs szerepléssel összekötött motortesztelés a superbike.hu szervezésében, melyen régi szoci mopedokat teszteltek volna. Ide a klub 5-6 motorral ki is vonult, de sajnos a tesztet a kevés fajta szoci motor miatt lefújták.. 🙁 Erről képek a 2. oldalon. Én még maradtam egy darabig a helyszínen (mivel nem tudtam még elmenni), és befutott egy késő Romet-es.. Nos, ha már ott volt, akkor elhülyéskedtünk egy darabig, kiállt gyorsulási versenyre egy Yamaha Fazer és egy Suzuki ellen.. Hát persze, hogy a romet győzött sok méternyi előnnyel! 🙂 A lóerőket nehéz volt kordában tartani, így könnyűszerrel legyőzhette a romet a Yamaha Fazert, mely kis móka után felkapcsolt kettesbe, és lealázta a kis rometot.. 😀

Text by PresidentGrafUr 🙂

Jelenleg 3 “fényképész” képei közül válogathatunk a nagysikerű találkozó eseményeiről, íme:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bacsi képei a találkozóról

PIC_0051

GrafUr képei a találkozóról

pic_022

Poteka képei a találkozóról

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.