Rubens beszámolója a hagyományos május elsejei, hagyományos rigás találkozóról:.

Egy kis megemlékezés a szoci-moci találkozóról

Reggel 9 óra körül találkoztunk a megbeszélt helyen.

Amikor megérkeztem Mr2t már Minijének nagyjavítását végezte, éppen km órát cserélt (természetesen gyári 0 km-esre) és ott volt egy rigás társunk a 16-osával valamint Solex és barátja egy-egy Monkey-al.

Szép ido volt és negyed 11-ig óráig vártuk a többieket mielott gurultunk volna. Meg is érkezett Németh Gyuri felújított 12-esével és Rókapimpó a 250-es ETZ-jével. Riga Petit hiába vártuk, dugulása volt így telefonon értekezve megbeszéltük, hogy várjuk a kiállításon. Ezt követoen átgurultunk a szokott helyünkre a Múzeum elé és felsorakoztattuk gépparkunkat. Rengeteg ember és szerintem az idén volt a legtöbb jármu! Alighogy leparkoltunk meg is érkezett Riga Peti egy Hybrid Riga 3-assal! Nem csalódtunk Rigás testvérünkben, mint már annyiszor most is elohozakodott valami különlegességgel!
Óriási ötlet és remek kivitelezés! Profi módon beszerelt egy elektromotort a Riga 3-as elsokerekébe, elhelyezte a merevíton az elektronikát és hanyag eleganciával a csomagtartóra kreálta a hybrid akkumulátorait! A motor gyakorlatilag elektromos hajtással indul, majd a megfelelo sebességet elérve 2. fokozatban már a saját motorja hajtja! Sokan megcsodálták az új Rigát. Természetesen a régieket is és sok kérdésre kellett válaszolnunk.
Nagy örömünkre más, klubon kívüli Rigások is csatlakoztak hozzánk és látva a klubunk szervezodését ok is kiállították motorjaikat a mieink mellé. Egy Minivel és egy zöld 16-ossal lett gazdagabb ezáltal a felhozatalunk.
Bejártuk a kiállítást és megcsodáltuk a sok veterán kuriózumot, majd délben elhatároztuk, hogy gurulunk egyet a városban mielott hazamennénk. Ekkor már csak harman maradtunk: Mr2t a Minivel, Riga Peti a hybriddel es én a 4-essel.
Megtámadtuk az Andrássy utat és ekkor kezdodött Riga Peti kálváriája. A 3-as motorja leállt és nem indult. Az Andrássy úton szerelés, karbi pucolás kovetkezett. Tovább folytatva utunkat ekkor már a hybrid sem ment, mert lecsúszott róla egy vezeték, de ennek vissza helyezésével újra indult a gépsárkány. Mintegy 300 meter megtételét követoen óriási durranást követo porfelhot eregetve egy durrdefekt következtében bevégeztetett. Feladni kényszerült a gurulást így úgy döntöttünk Mr2t-vel,hogy szolidaritásból mi is megszakítjuk a városnézést és hazafelé vesszük az irányt.
A Népligethez érve, több száz motorosra lettünk figyelmesek. Meg is álltunk és kérdeztük a szervezoket az eseményrol. Elmondták, hogy felvonulás lesz kerüljünk bentebb. Közöltük, hogy mennünk kell, de egy tiszteletkört tettünk a leállított csopperek között természetesen a borszerkósok nem tudták mire vélni a dolgot, de mi jól éreztük magunkat!
Egyszóval remek nap volt sok szép járgánnyal és újra együtt volt a csapat ami nagyon fontos volt! Örültünk, hogy Solex és barátja is velünk tartott és várunk benneteket szeretettel máskor is a rendezvényeinkre!

Rubens

Jelenleg 2 galériát tekinthettek meg, íme:

P1000483

Rubens képei

IMG_0640

Németh Gyuri képei

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.